A diótörő
Magyar Állami Operaház
1061 Budapest, Andrássy út 22.
Mesebalett két felvonásban
Az előadás megtekintése 6 éven aluliak számára nem ajánlott.
Csajkovszkij A diótörő című balettje évtizedek óta a karácsonyi készülődés elengedhetetlen része. Az Operaház felújítása idején, 2018 decemberében visszatért az Erkel Színház színpadára, de 2022 novemberétől ismét az Operaház színpadán csodálhatjuk a klasszikus balett hagyományait követő, de a 21. század táncművészeti elvárásainak megfelelő előadást. A klasszikuszenei anyagra egy igazi Diótörő-specialista, a nemzetközi hírnévnek örvendő Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreografált új mesebalettet 2015-ben, amely most ismét eredeti kiállításban látható. A Magyar Nemzeti Balett életében fontos állomás, hogy ilyen világszerte elismert művész készített a társulat tagjaira szabott, belőlük ihletet merítő koreográfiát, amelyet azóta is teltházzal, nagy sikerrel játszik az együttes.
„Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreográfiája új, korszerű és kellően fényes, ugyanakkor egyfajta főhajtás a legendásnak is mondható Vaszilij Vajnonen- és Oláh Gusztáv-féle alkotás előtt. Rományi Nóra jelmezei klasszikusak, szépek, időtállóak.” (Kiss Eszter Veronika, Mno.hu)
Évados szereposztás
Mária hercegnő: Sharipova Elena, Pokhodnykh Ellina, Lee Yourim, Yakovleva Maria, Felméry Lili, Kosyreva Diana, Melnik Tatiana, Takamori Miyu
Unokaöcs / Diótörő / Herceg: Zhurilov Boris, Balázsi Gergő Ármin, Rónai András, Timofeev Dmitry, Taran Dumitru, Morimoto Ryosuke
Drosselmeier: Melnyk Vladyslav, Kovtun Maksym, Komarov Alekszandr mv., Radziush Mikalai, Kekalo Iurii, Cottonaro Gaetano
Egérkirály/Egérkirály baba: Radziush Mikalai, Lecarpentier Léo, Kóbor Demeter, Scrivener Louis, Okajima Takaaki
Hercegnő baba/Lujza: Krupp Anna, Asai Yuka, Sorokina Nadezhda, Golovyna Yuliya, Pisla Artemisz, Chernakova Olga, Wakabayashi Yuki
Karmester: Déri András / Kollár Imre / Kovács László / Thomas Herzog / Szennai Kálmán

Időpontok
- 2023. DEC 12. KEDD, 10:00
- 2023. DEC 14. CSÜTÖRTÖK, 10:00
- 2023. DEC 15. PÉNTEK, 10:00
- 2023. DEC 16. SZOMBAT, 02:00
- 2023. DEC 17. VASÁRNAP, 09:00
- 2023. DEC 19. KEDD, 10:00
- 2023. DEC 21. CSÜTÖRTÖK, 02:00
- 2023. DEC 22. PÉNTEK, 02:00
- 2023. DEC 22. PÉNTEK, 10:00
- 2023. DEC 23. SZOMBAT, 02:00
- 2023. DEC 24. VASÁRNAP, 02:00
- 2023. DEC 25. HÉTFŐ, 02:00
- 2023. DEC 25. HÉTFŐ, 09:00
- 2023. DEC 26. KEDD, 02:00
- 2023. DEC 26. KEDD, 09:00
- 2023. DEC 28. CSÜTÖRTÖK, 02:00
- 2023. DEC 28. CSÜTÖRTÖK, 09:00
- 2023. DEC 29. PÉNTEK, 02:00
- 2023. DEC 30. SZOMBAT, 02:00
- 2023. DEC 31. VASÁRNAP, 02:00
- 2024. JAN 03. SZERDA, 10:00
- 2024. JAN 05. PÉNTEK, 10:00
- 2024. JAN 06. SZOMBAT, 02:00
- 2024. JAN 06. SZOMBAT, 09:00
Jegyárak
- 17300 Ft
- 22700 Ft
- 27500 Ft
- 29150 Ft
- 30400 Ft
- 31375 Ft
- 36600 Ft
- 45500 Ft